Aktuális


KECSŐ ENDRE – REGENESIS

Hamvas Béla azért tartja különösen fontosnak, hogy a reneszánsz festészet alapszíne a lila, mert egy
kevert koloritról van szó, melyben találkozik a vörös vérű élet és az égszínkék tudat, ami felette lebeg.
Kecső Endre Regenesis című kiállítása arra tesz kísérletet, hogy visszahozza a kortárs művészetbe ezt a
duális tonalitást: nem véletlen, hogy a mottószerű kifejezés annyira emlékeztet a regenerálódásra, a
gyógyulásra, az újjászületésre.
Mert míg a keresztény eszkatológia csak egy nagy „tiszta lapot” ismer, ha az özönvízre gondolunk –
és eltekintünk a túlvilágtól, mely lemond a testiség vöröséről –, addig az antik misztikum tele van
újrakezdésekkel. A Balti-tenger partjaitól az Indiai-óceán szigeteiig – a Mediterráneumot felölelve –
évezredekig tartotta magát a hit, miszerint minden katasztrofális, apokaliptikus esemény egyben
örömünnep is, hiszen alkalmat ad a bűnök lemosására. A vég és kezdet szétválaszthatatlan
komplementer, egyik nincs meg a másik nélkül, így a tudat felül kell kerekedjen a húson. El kell
fogadnia, hogy a fejlődés áldozattal jár, és kijelölt célját csak alázaton át érheti el. Az út persze nem
egyenes, hiszen a lét körszerűsége spirállá változik, ám a csigavonalak ornamentikája arannyal
keretezi az új nap hajnalát.

Kurátor: Fülöp Tímea

A kiállítás 2024. március 07 – március 30. között látogatható.

Nyitva:

hétfő – péntek: 10 – 18
szombat: 10 – 14